id.
Hello ladies & gents! Ez itt a latenightmurder, én pedig Caro vagyok, legalábbis az intenetes univerzum keretein belül. Ezen blog felülete arra szolgál, hogy belevéssem hasábjaiba az aktuális agymenéseimet és minden egyebet ami körül a gondolataim forognak. A chatfelület rendelkezésükre áll sürgős közlendők illetve zombitámadás esetén. Dasvidaniya!
shoutitout.
previously.
by title |
latenightmurder ❝ Sylvia Plath: Az üvegbura
( 2014. február 16., vasárnap @ 17:32 )
Elnézést az eltűnésért, így első bejegyzés után nem volt valami szép húzás. No de megérkeztem ismét, méghozzá egy könyvkritikával. Kérlek, kezeljetek kesztyűs kézzel, ez a könyvelemzős dolog nagyon új nekem, legalább olyan pancser vagyok benne, mint minden másban (fő az önbizalom ugyebár).
Az üvegburáról fogok írni, amit még nyár végén szereztem be, de csak mostanra jutottam el odáig, hogy belevágjak, majd egy hónap múlva be is fejezzem. Európa kiadós papírformában vettem meg, a borítója nem szerepel a fent láthatók között. Egyébként egész hangulatos, a mályvarózsaszín és a fekete színek dominálnak rajta, az előlap közepén egy halom száradófélben lévő mosott ruhadarab látható. Történetünk a hatvanas évek amerikájában kezdődik egy fülledt nyári délutánon. Főhősünk Eshter Greenwood egy pályázat nyerteseként New Yorkba utazik, hogy a többi szerencsés lánnyal együtt dúskáljon a nyereményben, a szép ruháktól az többfogásos vacsorakülönlegességeken át a legfényűzőbb bálokig, de hiába igyekszik, egyszerűen képtelen élvezni a helyzetet. A pártfogói rövid időn belül mind egy szálig eltűnnek mellőle, a társaságokban nem leli a helyét. Egyedül a novellák írásában és azok olvasásában leli örömét, ám hamarosan ebbe is beleun, és az egyetlen, ami megmarad neki, a feje fölé tornyosuló üvegbura, az egyre csak sűrűsödő levegővel alatta. Rövid időn belül hatalmába keríti az inszomnia, majd egy kontár pszichiáter elektrosokk kezelést alkalmaz Esther-en, ami nem hogy javítana a helyzeten - a lányt még inkább az érdektelenség, a világból való kiábrándultság felé sodorja. Végső elkeseredettségében öngyilkosságot kísérel meg egy tégely altatóval, azonban a segítség még épp időben érkezik - Esther a kórház sűrgősségi osztályán tér magához. Ezt követően a lány lassan és tétován, de elindul a felépüléshez vezető hosszú ösvényen, ami a valóságban már nem adatott meg; ugyanis az Üvegbura önéletrajzi ihletésű mű - az írónő saját üvegburája fogságában folytatott csatáját hivatott bemutatni könyvbeli alteregóján keresztül, ami a főhősnővel ellentétben Plath életében vereséggel zárult: a könyv megjelenésének évében önkezűleg vetett véget az életének. Nekem kifejezetten tetszett az Üvegbura, főleg amiért egyes szám első személyben szólt hozzám a főhősnő, aminek köszönhetően sokkal jobban átjött az egész mondanivalója, mintha egy egyszerű elbeszélést olvastam volna. Először is a csodaszép nyelvezetre térnék ki, ami sokban múlott a fordító munkáján, de az érdem elsősorban Sylvia Plath-é, aki egyetlen jelentősebb regényében meggyőzött a hatalmáról a szavak fölött.
"...a világ kék-zöld-sárga féldrágakövek kaleidoszkópjaként csillogott körülöttem"
Eshter személyisége számos pontban egyezett az enyémmel (mondjuk a szűziesség akaratos elvesztése nagyon nem, az #not my area, meg #not my division) így hamar összhangba tudtam lépni vele, és valamilyen szinten még a kínjait is átéreztem, ami azt hiszem fontos ennek a regénynek a szempontjából. Rövid, mindössze kettőszáznyolcvannyolc oldal, így bátran ajánlom mindenki figyelmébe, aki egy kiadós szenvedésre vágyik. Nah, I'm joking, igazából egész kellemes hangulata van, nem olyan nyomasztó, mint ahogy hangzik, maximum az első kilenc fejezet kifogásolható, de a tizediktől, Esther hazautazásától tényleg élvezhető a kötet. Címkék: könyv |